Egy jó választással akár tízezreket nyerhetsz
2016 08 31. 07:30 Bank
A jelenlegi betéti kamatok mellett már igencsak meg kell fontolnunk hova rakjuk a pénzünket, ahol némi hozamra is szert tehetünk. A befektetésünk során azonban nem csak a hozam számít, az sem mindegy melyik szolgáltatónál nyitunk értékpapírszámlát, mivel annak fenntartása jelentős költségekkel járhat. Az eltérés drámai is lehet a szolgáltatók között, de egy jó választással akár évente tízezer forint is azsebünkben maradhat.
A kamatok nagyot estek az utóbbi időszakban, amivel párhuzamosan a megtakarítások egy része a betétek felől elindult az állampapírok és befektetési alapok irányába. Az alacsony hozamlehetőségek között az azonban sem mindegy mennyiért vezetik a számlánkat. Hiszen hiába álmodnánk vonzó hozamról, ha az csak papíron néz ki jól és a szolgáltató által felszámolt költségek miatt szinte alig marad számunkra valami.
Ilyen feltételeket szabnak a szolgáltatók
Összehasonlításunk során megnéztük, hogy a legnagyobb befektetési szolgáltatóknál milyen feltételek mellett vezetnek értékpapírszámlát számunkra. Azt tapasztaltuk, hogy az egyes szolgáltatók által szabott díjakban az eltérés éves szinten akár több ezer forint is lehet, de az is változó, hogy milyen befektetésekhez juthatunk hozzá a kínálatukban. Ezért mindenképpen érdemes szétnézni mielőtt egy szolgáltatónál számlát nyitnánk, de ha már rendelkezünk befektetésekkel, akkor is jól járhatunk, ha felülvizsgáljuk mennyibe is kerül a számla fenntartása.
Az értékpapírszámlánk legnagyobb rendszeres költségét a számlafenntartáshoz kötődő költségek, mint a számlavezetési és állományi díj jelentik. Sok szolgáltató egy fix havi, negyedéves, vagy éves díj ellenében vezeti a számlánkat, de az is előfordul, hogy egy állományi díjat számítanak fel, amit a számlán tartott értékpapírok állománya után fizetünk. Gyűjtésünk alapján legtöbb szolgáltató a számla nyitásáért nem számít fel díjat, és olyanra is bukkanhatunk, aki a számlavezetést is 0 forintért végzi. Érdemes azonban figyelni az állományi díj mellett a letétkezelési díjra is, ami néhány szolgáltatónál az utóbbi időszakban jelent meg, mint új költségtétel.
Arra mindenképpen felhívnánk a figyelmet, hogy nem szabad kizárólagosan a kedvező díjszabásra hagyatkozni, a választásunk során mindenképpen fektessünk nagy hangsúlyt a befektetési szolgáltató hátterére is. Fontos paraméter lehet, hogy például mennyi befektetési alapot tudunk elérni, hiszen a nagyobb választékból könnyebben érhetjük el a céljainkhoz leginkább passzoló befektetéseket. Az alapkezelők, befektetési szolgáltatók sok esetben nem csak saját alapjaikat forgalmazzák, van olyan szolgáltató is, aki több száz befektetési alaphoz is hozzáférést nyújt, akár külföldi alapkezelőkkel is a választékban.
Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az értékpapír vételnek és eladásnak is vannak költségei, amik nagy mértékben szóródhatnak szolgáltatónként. Ezért jöhet kapóra az, hogy az online szereplőknél sok esetben ilyen költségekkel sem kell számolnunk. Ha számunkra az a fontos, hogy minél olcsóbban érhessük el a befektetési alapokat, akkor érdemes szétnézni az online szolgáltatások között is, hiszen ez esetben a számlavezetéshez kötődő költségeink el is tűnhetnek, ráadásul széles befektetési palettával is találkozunk.
Az Alapforgalmazó például 0 százalékos díjazás mellett nyújt nekünk széles alapkínálatot a Concorde által kezelt alapokhoz. Az Aegon Alapkezelő esetében a saját maga által kezelt alapokhoz juthatunk interneten keresztül, amit szintén ingyen tehetünk meg. A Hozam Pláza esetében a tranzakciók során ugyan fizetnünk kell díjat, de az elérhető alapok száma az esetükben a legnagyobb.
Több ezer forintos is lehet az eltérés
Ha megtaláltuk a megfelelő kínálattal rendelkező szolgáltatót érdemes lehet képbe kerülnünk, hogy egy konkrét összeg befektetése esetén milyen költségekkel számolhatunk.
Példánkban azt vizsgáltuk meg, hogy ha egymillió forintos befektetéssel rendelkezünk, a különböző szolgáltatók mekkora díjat számítanak fel. Ha például egy fél százalékos díjtétellel találkozunk, az ugyan nem tűnik soknak, de mikor is az elérhető kockázatmentes hozam 2 százalék környékén van, igen sokat tud a latba nyomni. A legdrágább esetben a számlánk évente 16 000 forintba, vagyis az egymillió forint befektetett összeg 1,6 százalékába kerülhet, de egy jó szolgáltató választással olyan szerencsés helyzetben is lehetünk, hogy nem számolnak fel díjat a befektetésünk után.
Az online szolgáltatókban most sem csalódhatunk, náluk jönnek ki a legkedvezőbb díjak 1 millió forint esetén. A középmezőnyben álló szolgáltatók is viszonylag alacsony költségekkel és jó alapválasztékkal állnak rendelkezésünkre. Például az UniCredit esetében 160 alapot is elérhetünk, míg az OTP esetében közel 100 alapot is elérünk, és a K&H esetében a 44 rendelkezésre álló alap közül 34 online is elérhető.
Persze azt is érdemes megjegyezni, hogy ha egy nagyobb megtakarítással rendelkezünk bizonyos szolgáltatóknál egyedi megállapodás alapján kedvezőbb feltételeket is adhatnak, például csökkenthetik a számlavezetési díjat, vagy akár elengedhetik a letétkezelési díjunkat.